Írta: Don Lister

Eredeti novella: http://www.shortbreadstories.co.uk/story/view/comeuppance/#axzz2laDhKvzg

A mellettünk lévő ház lakóinak régebben volt egy ronda vörös kandúrjuk.

Nos, soha nem szerettem a macskákat; senki a családban nem szerette a macskákat, sőt valójában egyértelműen és teljes mértékben visszataszítónak és gyűlöletesnek találtuk a macskákat, színüktől függetlenül.

Ebben a házban születtem, mellesleg, csakúgy, mint fivéreim és nővéreim. Ők elhagyták az otthonunkat mikor idősebbek lettek. Most más házakban laknak, és nem is nagyon találkozom velük. Apámat sosem ismertem, anyám azt mondta, hogy csak időszakos ismerős volt, és azt állította, hogy sosem látta viszont azután az éjszaka után, amelyen teherbe ejtette.

Anyám néhány hónapja halt meg: iszonyatosan szenvedett valamiféle gyomorráktól és lábra sem bírt állni már a végén. Az új apám eltemette a kert tetejében, és egy szép sor kaviccsal rakta körbe a sírját, amelybe egy apró fakeresztet szúrt, pont a feje fölé. Először összezavarodtam, és nagyon hiányzott. Gyakran ültem és sírtam egész éjszaka – de végül túljutottam a halálán és most már alig emlékszem rá. Azonban akármikor, amikor a kert tetejénél járok és meglátom a sírját, eszembe jut, hogy belőlem egy darab fekszik ott a föld alatt, és úgy érzem kötelességem megvédeni a területet, ahol nyugszik. Nem tudom, miért kell így éreznem, egyszerűen csak így van.

Nos, a vörös szörnyeteg, aki a szomszédban lakott, gyakran ugrott fel a kerítés tetejére hogy átjöjjön a kertünkbe, és kiássa apám veteményeskertjét csak a móka kedvéért. Más napokon, a szemtelen disznó felugrott, és karmait a tiszta ruhákba mélyesztette a szárítókötélen, lyukakat és foltokat hagyva apukám pólóin. Mégis, a legrosszabb tette az volt, amikor oda ürített, ahol anya nyugodott. Gyakran láttam őt a franciaablak mögül, de mire átjutottam az ajtón és odaértem már átcsúszott a kerítésen és onnan vigyorgott rám. Habár kiabáltam vele, sosem mozdult, csak felemelte az egyik mancsát és nyalakodni kezdett, tisztogatta magát, és figyelmen kívül hagyott engem, mintha ott sem lettem volna. Végül azért nyakoncsíptem. Ó igen, végre elkaptam, és megmutattam neki miért nem érdemes ujjat húzni velem.

Egy olyan napon történt, amikor rengeteg éjszakai eső esett. Kimentem a kertbe, hogy elláthassam a szokásos napi teendőimet, amikor megláttam, hogy behúzott nyakkal éppen anyám sírját használja mellékhelyiségnek, már megint. Természetesen azonnal őrjöngeni kezdtem, és átrohantam a kerten, akár egy agár. A gyűlölt teremtés meghallotta, hogy jövök, és elkezdett felfelé kapaszkodni a kerítésen, de már késő volt. A sír fölötti föld legnagyobb részben vörösagyag, és a vörösagyag igen csúszós tud lenni amikor nedves. Az előző éjjeli özönvíz megtette a dolgát, a macska lába nem talált megfelelő kapaszkodót, megbotlott és csúszkálni kezdett, ahogy hiába próbálta elérni a kerítés nyújtotta biztonságot. Végeredményként már akkor rajtaütöttem, amikor még észre sem vette.

Mérges voltam, nagyon mérges. Valójában teljesen kikeltem magamból, és a macska végül megérezte elfojtott haragomat. Megragadtam a torkát és tépni kezdtem végtagról végtagra, míg végül kitéptem majdnem az összes szőrét a szörnyű vörösnek, annyira dühös voltam. Sikítani sem volt ideje, olyan gyorsan kioltottam értéktelen, bajkeverő kis életét.

Most már nem kellett azzal törődnöm, hogy távol tartsam a hitvány állatot a kerttől, és soha többet nem ülhet a ronda ormótlan testével a kerítésen rajtam vigyorogva, arra gondolva, hogy biztonságban van a haragomtól. De a legfontosabb mind közül: sosem fogja többé az a gyűlölt szörnyeteg bemocskolni anyám sírját.

Végül odébb löktem magamtól a macska összeroncsolódott testét.  Aztán megálltam, hogy lenyalogassam a vért a mancsaimról, mielőtt visszaballagtam volna a saját, kellemesen meleg ólamba. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.